kovinkeve

Péntek, 2017-12-15, 10:30 PM

Welcome Vendég | RSS | Main | Al-Dunai székelyek három települése | Registration | Login



 

Székelykeve   Sándoregyháza    Hertelendyfalva

  Skorenovac                   Ivanovo                  Vojlovica


                       

A Tallián-féle jelentés visszhangja

Az alispán hivatalos jelentéséből az is kiderült, hogy a székelyek a kubikosmunkát bandákba verődve végezték, méghozzá úgy, hogy 6-8 ember tartozott egy csoportba. A nehéz földmunkáktól, sajnos, az asszonyok és a gyerekek sem voltak megkímélve. Ha nem volt férfi a családban, az asszonyok és gyermekek is kubikolni kényszerültek. Mint a jelentésben olvassuk, ők kénytelenek voltak "nehéz és erejöket messze túlhaladó kubikosmunkát végezni". (Tallián fel is sorolja név szerint e gyámoltalanokat.) A bevándorlottaknak - olvassuk - alig egyharmada munkaképes. Itt meg kell jegyezni, hogy a 15 éven felülieket már a munkaképesek közé sorolták! Az alispáni jelentés aggodalommal állapítja meg, hogy "735 munkás kéznek kell 2257 lelket táplálnia akkor, midőn egy kéz magának naponként többet 43 krajcárnál nem szerez..."
A telepesek sorsát azonban a természeti viszonyok is nehezítették. Tallián szerint "az andrásfalviakat már e hó (május) 10-én kiszorította munkájukból a víz, és három hét óta nem kaptak egyebet, mint hetenkint és családonkint előlegül 1 forintot. A hadikfalviak (mintegy 150 család) részben a töltésvonalhoz és Dunához közel eső Ivánova községben helyeztettek el, mégpedig az ottani beltelkes gazdák megkérdeztetése nélkül, akként, hogy a belső háztelkek fele 400 szögöl, nekik adatott át anélkül, hogy a régi telepítvényesek értesítettek volna arról, hogy ezen intézkedés mily ideig tartand; ezen kívül minden család két-két hold földet kapott kukoricza ültetés alá".
Nos, a kiütköző problémák és szemlátomást eluralkodó nyomor ellenére továbbra is érkeztek a bukovinai székelyek. Tallián alispán jelentéséből tudjuk, hogy 1883. május 12-én érkezett "egy 190 fejből álló vándorcsapat 84 darab jószággal és úton vannak még kb. 900-an".
"Aggodalommal kérdhetem tehát, mit fognak ezek kezdeni" - írja a jelentés szerzője, gyors és erélyes intézkedést sürgetve mind a megye, mind a kormány részéről. Az alispán a megoldást többek között abban látta, ha a kormány sürgősen pénzsegélyt folyósít házépítésre, ló- és kocsivásárlásra, vetőmagra stb.
Téves lenne azonban azt hinni, hogy Tallián Béla csak bírálatokat halmozott jelentésében, jóllehet a székely telepesek helyzete 1883 májusában enyhén szólva szánalmas és kétségbeejtő volt. Jóhiszemű hozzáállását bizonyítja, hogy igen konkrét javaslatokkal állt elő a telepesek helyzetének javítása érdekében. Először is szükségesnek tartotta, hogy az egész ügyet a kormány vegye a kezébe, továbbá hogy az országgyűlés még a nyári szünet előtt tárgyalja meg az általa benyújtott törvényjavaslatot. Abban pedig minden telepes család részére 800 forintos segélyt irányozott elő házépítésre, ló-, kocsi- és szerszámvásárlásra meg vetőmag beszerzésére.
"A telepítés sikerének egyik alapfeltételéül tekintem, hogy 10 hold vízmentes földet kapjon ingyen minden család, ebből azonban legalább 4 hold ártéren kívül essék, nehogy egy árvízkatasztrófa hosszúévi fáradozásukat egyszerre semmivé tegye, a belső telek nagysága pedig 800 szögölben volna minimumként megállapítandó, minden körülmények között azonban árvíz nem járta parton" - írta jelentésében Torontál megye alispánja.
A továbbiakban igen konkrét javaslatokat tett a telepeseknek szánt föld kiosztásával kapcsolatosan. "Hertelendyfalva (Marienfeld) községnek 211 házszám után 2110 hold, legelő fejében 200, pap, jegyző és tanítónak á 10 hold 30, összesen 2551 hold; Ivánova községnek 200 házszám után 2000 hold, legelő fejében á 1 hold 200, templom és iskolaföld fejében 200, pap, jegyző és tanítónak á 10 hold, 30, összesen 2430 hold; Gyurgyevó községnek 175 házszám után 1750 hold, legelő fejében á 1 hold 175, templom és iskolaföld fejében 200, pap, jegyző és tanítónak á 10 hold, 30 hold, összesen 2155 hold.
Mind összesen 7136 hold, melyet Hertelendyfalva (Marienfeld), Ivánova és Gyurgyevó községnek régi telepítési jog alapján és törvényszerűleg igényelhetnek."
Jelentéséből az is kiderül, hogy a kellő módon elő nem készített betelepítés következményeként Ivanovo és Đurđevo régi telepesei meg lettek károsítva, mert a 800 és 400 öles beltelkeknek "fele része elvétetvén (!) 400 és 200 szögöles beltelkek hagyattak meg számukra, daczára, hogy addig egész beltelkeik tényleges birtokában voltak..."


A rideg tények feltárásával Tallián akaratlanul is bírálta Nagy György szervezését, pontosabban annak elmaradását, s éppen ezért kibuggyant belőle a keserűség: "A bukovinai magyarok telepítésének ügyét jobban szeretném más kezekbe mint a kincst. jószágigazgatóiba letéve látni..."
Tallián jelentését Torontál megye törvényhatósági bizottsága 1883. május 15-én tűzte napirendre, s mint az akkori sajtóban olvassuk: "minden egyes pontja részletes tárgyalás alá vétetett". Miután meggyőződött a telepesek kétségbeejtő és bizonytalan helyzetéről, azonnal 2000 forintot utalt ki a székely telepeseknek a megyei "szegényalapból", szem előtt tartva a közmondást: ki gyorsan ad, az kétszer ad. Az ülésen az említettek mellett még egy operatív döntés született. "Arra való tekintettel, hogy az országos csángó-bizottság már megalakult", Poroszkay Béla tiszti főügyész indítványára határozatot hoztak egy Torontál megyei csángó-bizottság megalakításáról. Elnöke Tallián Béla lett, tagja pedig Várady Mihály, Kovách Ágoston, Vattay Miklós, Lauka Gusztáv, Szentkláray Jenő, Schaffer Antal, Poroszkay Béla és Petrovits Emil.
A székely telepeseket sürgősen fedél alá kellett helyezni, és ez nem várhatott a hivatalos közegek lassú intézkedésére. Így a Torontál már 1883. május 10-én közzétette Nikiforovics tanácsnok felhívását a torontáli nagybirtokosokhoz és testületekhez, "nyilatkoznának az iránt, hogy ki hány Bukovinából jövő és hazánkban letelepülni kívánó magyar családot tudna magánál a jövő tavaszig - míg a bizottság számukra települő helyet és földet jelölend - elhelyezni. Az illetők elszegődnének cselédek, béresek stb. gyanánt, csakhogy kilátásba helyeztetnék számukra az állandó itteni letelepedés".
A sajtóvisszhangból kiderült, hogy Tallián alispán jelentése nagy port kavart fel hivatalos körökben, sokan felszisszentek rá, főképpen a benne felsorakoztatott kétségbeejtő, de valós adatok miatt. Akadtak azonban, akik meg is támadták, s megpróbáltak szépíteni a tényeken. Az elsők között reagált László Mihály, a magyar csángóegyesület titkára, aki nyilván hivatali kötelességének tartotta, hogy "homlokegyenest ellenkező adatokkal" kísérelje meg cáfolni az alispán jelentését. Lauka Gusztáv, a Torontál akkori szerkesztője, László Mihály támadásaival kapcsolatosan nem csekély iróniával mondta: "A humor ösvényére terelte kedélyemet, mert a savót vaníliás crémnek, a cigányhalat pisztrángnak nézni a csalódások komikusabb, s így mulatságosabb esetei közé tartozik."
Valamivel később, 1883 júliusában, Simsich Pál, az országos csángó-egylet igazgatósági elnöke is nyílt levéllel fordult Tallián Bélához, magyarázva, hogy a telepítéssel kapcsolatos problémákért nem felelős sem a kormány, sem az országgyűlés, sem pedig Nagy György, hanem a tömegesen bevándorolt székelyek, akik nem ezren jöttek, mint tervezve volt, hanem sokkal többen, s hogy ebből ered valamennyi gond. Ám ilyen magyarázkodással sem lehetett csökkenteni a szégyent. A feltárt helyzetet nem lehetett már sem szépíteni, sem pedig elhallgatni. Tallián jelentése nyomán még 1883 májusában Rónay Jenő megyei főjegyző megfogalmazásában Torontál megye felterjesztést intézett a képviselőházhoz, "orvoslást kérve és remélve". A dokumentum kidomborítja, hogy a székely telepesek helyzete veszélyeztetett, hogy a telepítésre kijelölt helyeken nincs elegendő árvízmentes föld, s hogy a VI. és VII. öblözet árvízveszélyes, tehát "falvak telepítésére nem alkalmas".
Ugyanakkor megtudjuk, hogy "a dunai VI. és VII. öblözet közvetlen közelében fekszik azonban az úgynevezett vojloviczi kincstári erdő 1800 hold területtel, ez az a föld, melyre - a Marienfeld község beltelkeire szánt 300 holdat kivéve - célirányosan telepíteni lehet, mert a vojloviczi erdő víznemjárta magaslaton fekszik, és mert talaja előreláthatólag eléggé termékeny leend".
A felterjesztés kimondja azonban, hogy ez az 1500 hold nem elegendő 3000-4000 székely telepítésére! A telepítés helyének kiválasztására tett észrevételek után következtek a telepítés módozatára vonatkozó bírálatok. Ezekből csak néhányra térünk ki. Mint olvassuk, nem fogadható el, hogy a telepeseket "támasz és hatósági pártfogás nélkül, a pancsova-kubini ármentesítő társulat és vállalkozójának irgalmasságára" bízták, de az sem, "hogy a bevándorlott csángó, nyomorult jelenjének tengetésében, önerejére hagyatván jövőjének megalapozására nem is gondolhat".
A dokumentumból kiderül még, hogy "már jó eleve nem lett gondoskodva egy oly keresetforrásról, mely a csángóknak eddigi szokásaihoz és testi erejéhez közelebb állva, a létfenntartás nehéz munkáját megkönnyítette volna". A megye alapvető célja a felterjesztéssel az volt, hogy "a telepítés ügyét országos kérdéssé, az eddigi társadalmi leplezett eljárást nyílt, mindenki által betekinthető hivatalossá kell változtatni, és országos nagy áldozatot hozni, mert nagy és teljes eredményt kicsiny és részleges eszközökkel elérni nem lehet".
Nem csekély szemrehányással figyelmeztetett Torontál megye arra a körülményre, hogy a régebbi telepítéseknél a hivatalos közegek tervezetten és szervezetten segédkeztek, és nem voltak szűkmarkúak sem, hiszen régente "a telephelyeken elszaporodott férgek elpusztítására állami segély útján szereztettek be a házi macskák is!"
A felirat nyolc pontban foglalta össze azokat a határozatjavaslatokat, amelyeket Torontál megye szerint törvénybe kellett iktatni. A legfontosabbak közé tartozott annak a megállapítása, hogy az árvízveszélyes dunai öblözetekben nem engedhető meg telepes községek létrehozása, hogy erre a célra a vojlovicai erdőt kell átengedni, ahová legfeljebb 250 család telepíthető. A már bevándoroltak és a még bevándorolni szándékozó székelyek részére Torontál megye nyomatékosan kérte, hogy csak "biztos fekvésű kincstári pusztákat" jelöljenek ki, hogy egy-egy telepes családnak 10 holdnál kevesebb földet ne adjanak, s hogy azt is ajándékba adják, a vagyontalan bevándoroltakat pedig kötelezően segítsék háztartási és mezőgazdasági felszereléssel, élelmiszerrel és készpénzzel.
A torontáli "csángó-bizottság" Becskereken 1883. június 5-én tartotta alakuló közgyűlését Tallián Béla elnökletével. Tallián örömmel állapította meg, hogy a megye felterjesztése nyomán "máris megérkezett az al-dunai öblözetbe Wekerle osztálytanácsos, ki ott ideiglenes lakhelyeket épít a telepeseknek". Azonkívül több más biztató intézkedés is történt a kormány részéről. Döntés született (a belügyminiszter intézkedése nyomán), hogy a Vöröskereszt-egylet Nagy-Györgyfalván (Ivanovo) és Rádayfalván (Székelykeve) 1883. június 15-éig két-két népkonyhát állít fel a telepesek élelmezésére. Szentkláray Jenő szomorúan állapította meg, hogy a székely telepeseket az itteni birtokosok aratási munkákra nemigen alkalmazzák. Mint magyarázta, "senki sem akarja a maga termését rizikóra kitenni. Nem tudják ugyanis, milyen arató a csángó, ismeri-e az itteni aratási módszert". A székelyeknek maradt tehát a töltésépítés, kubikolás, erdőirtás... A tél közeledtével, 1883. november 14-én, a képviselőház is megvitatta a telepesek helyzetét.
A belügy- és pénzügyminiszter nyújtott be részletes jelentést, amely átfogóan ismertette a telepítés egész történetét. Legérdekesebb része a novemberi Helyzetelemzés volt, amely egyben ecsetelte mindazt, amit nyár óta a telepesek érdekében tettek. "Jelenleg a téli elhelyezésre szükséges házak építései vannak folyamatban; a fát kezdetben a Duna-szigetekről s most a szomszéd vojloviczi kincstári erdőből nyerik a székelyek, s a többi szükségletek beszerzésével is a kormánybiztos által segélyeztetnek, mely célra a kormánybiztosnak újabban is több ezer frt. adatott rendelkezésére. Eddigelé Gyurgyevón 520 család részére 420 ház készült már el; egy részük nagyobb ház, melyben több család fér el. Nagy-Györgyfalván (Ivanován) 180 család részére 110, Hertelendyfalván (Marienfeld) pedig 121 család részére ugyanannyi ház épült fel; úgy, hogy jelenleg egyetlen bevándorolt sincs hajlék nélkül.
Az árterület fölött lévő vojloviczi erdő, melynek egy részén már jelenleg sincs faállomány, hanem eddig is szántóföldnek használtatott, együtt 1.800 catasteri hold területtel bir s földje kitűnő termőtalaj. Az erdőből 200 holdat már az év elején engedett át a földmívelési miniszter úr telepítési célra és Hertelendyfalva (Marienfeld) belsőségei az eredeti alacsony helyekről ezen partos területre lettek áthelyezve. (...) A beköltözöttek közt számosan nem is reflectálnak az egész 10 holdas illetményre, hanem kisebb vagyoni s munkaerejükhöz képest csak kevesb földnek megvételére vállalkoznak."
Az állami igazgatás al-dunai telepítési kormánybizottságot hozott létre az ügy rendezése céljából, élére pedig Gromon Dezsőt nevezte ki, aki 1883. július 1-jén kezdte meg működését, s a telepítést néhány hónap múltán rendes mederbe terelte. Munkáját értékelve a Torontál megállapította: "Már eddig is elérte azt, hogy a már-már reményt vesztett telepesekbe új munkakedv szállott, a Bukovinába való visszaszállingózás abbamaradt, a télre való gondoskodás, s a földnek s vetőmagnak kiosztása őszi vetésre már a múlt hóban befejeztetett, a belvízszabályozás is kevés idő múlva folytattatni fog, és egyáltalán a telepítés nehéz és kényes feladatának most már sikere, emberi előszámítás szerint bizton várható."
1883 végén tehát lassan kezdett rendeződni az al-dunai székely telepesek helyzete. De csak igen lassan, a telepesek komoly fenntartásai mellett. Így 1883 telén már nemigen írtak biztató, hívogató leveleket az otthonmaradottaknak, lévén, hogy igencsak nagy kiábrándulásban volt részük, s megtanultak mindenben gyanakodni. Bizonyításképpen idézzünk csak néhány sort Palkó György telepes 1883. december 17-én kelt leveléből, aki Đurđevóról az alábbiakat írta Bukovinába: "A kik eljötek onét hét földet kaptak s búza magot, 4 frtot a szántásra de ki tudot szántani s ki nem met a fagy nem hata s te ne bánd hogy le nem jötél met a kik lejötek sem tudtak mindegyik szántani."


 

Székelykeve   Sándoregyháza    Hertelendyfalva

  Skorenovac                   Ivanovo                  Vojlovica

  
                                    

                                  

A három telepes község rendeződő élete

A Tallián-féle jelentés nem volt csupán pusztába kiáltot szó. Az egyik legfontosabb következménye az volt, hogy a belügyminisztérium 1883. évi 38 384. számú rendeletével egy "al-dunai telepítési kormánybiztosság"-ot hozott létre, amellyel a telepítés ügyét az állami igazgatás keretébe vonta. Élére Gromon Dezső országgyűlési képviselő került, a későbbi államtitkár, akit nemcsak teljes hatáskörrel, hanem egy ügykezelési szabályzattal is felruháztak, amellett a szükséges hivatali személyzettel is ellátták. Pontosabban fogalmazva, a kormánybiztossághoz tartozott két szolgabíró mint helyhatósági biztos (Hertelendyfalván és Nagy-Györgyfalván Vizkelety Gusztáv; Đurđevón Baróthy Károly), egy mérnök (Germán Gyula), két orvos (dr. Schwarcz Ignácz és dr. Alföldi Izidor), két raktáros (Rimanóczy Károly és Bereczky Ottó), egy pénztáros (Zsidó Domonkos) és az irodai személyzet.
A telepítés rendezésével operatív emberként Fláth Gyula kincstári tiszttartót bízták meg. A szereposztás jónak bizonyult, a szervezés úgyszintén, s így 1883 júliusától, Gromon Dezső hivatalba lépésétől a székely telepesek problémáit már hatékonyabban intézték, s lassan rendeződött a helyzet. Mint Szmik Antal írja, "daczára azon körülménynek, hogy a csángók közül többen vándoroltak vissza Bukovinába, s viszont mások bejöttek: A telepítés ügye kezdett megszilárdulni, s a csángók is mindjobban beletalálták magukat új hazájok viszonyaiba".
Gromont 1884-ben kötelessége másfelé szólította. Ugyanis államtitkárrá nevezték ki Fejérváry Géza báró, akkori honvédelmi miniszter mellé. Utóda a telepítési ügyek intézésében Bornemissza Ádám országos képviselő lett. Az ő korszakában az al-dunai székely telepítés nagyjából véget is ért, és 1888-ban meg is szüntették a kormánybiztosságot. Hátravolt még a hosszan tartóbb és bonyolultabb kérdéseknek, a birtokviszonyoknak és a telekkönyvnek a rendezése. Miután befejezték a kataszteri felmérést, a földművelésügyi miniszter 1894 nyarán a felmerült kérdések rendezésével Kolossváry László miniszteri titkárt bízta meg. Ő "nevezetes könnyebbítéseket eszközölt ki részökre az államnál".
A hatékonyabb ügyintézés egyik áldásos eredménye az lett, hogy a három telepes helységben már 1883 második felében lassan rendeződött a helyzet, megfelelő mederbe terelődött az élet. Ezt a "rendeződési folyamatot" igen érdekes közelebbről is szemügyre venni és behatóbban elemezni telepes községek szerint.
Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva) kirajzott székelyeinek egy részét 1883-ban a mocsaras, árvizektől veszélyeztetett Temes megyei Đurđevóra telepítették. Szmik Antal szerint 1884 végén "Gyurgyevón 357 csángótelepes család élt 1932 lélekszámmal". Đurđevo a Duna mellett húzódott, Pancsovától 32, Kovintól 20 kilométernyire. A Duna töltése alig fél kilométernyi távolságra volt tőle. A töltés és a telep közötti térséget mocsaras posvány töltötte ki, amely nyáron át sem száradt ki teljesen. Korabeli hivatalos jelentésben olvassuk, hogy "a telep felszíne nagyon alacsony, lapályos, a legközelebbi magasabb helyek 5-6 kilométernyire vannak. Talaja rendes, vize egészségtelen. Egészségi viszonyai még száraz télen sem normálisak. (...) Alacsony fekvésénél fogva a legjobb töltések mellett is nagyban ki van téve az árvíz veszélyének. Árvíz esetén a magasabb helyek nagy távolsága miatt a lakosok alig volnának képesek életöket megmenteni".
Ezen az egészségtelen helyen éltek jó négy évig a betelepült székelyek, ahol az őslakosság palócokból, Szeged környéki magyarokból, bolgárokból és németekből állt. Akkor a szeszélyes Duna egyszerűen elmosta házaikat. Egészségesebb, magasabb fekvésű helyre kellett költözniük. Kóka Rozália írja a Csíki Lapokban, hogy "az új falut egy magasabb dombra telepítették. Vert falú, egyforma házaikat kalákában építették fel". Sebestyén Ádám az andrásfalvi székelyek történetéről értekezve írja, hogy "az öregek elmondása szerint az új helyen nagyon meg kellett szenvedjenek, mert termőterületet erdőből kellett irtaniuk. A fa az uraságé, a föld azonban a telepeseké lett. Igen sokan így 15-20 holdat is vállaltak. Amíg építettek, földbe vájt kunyhókban laktak. Itt nem tudta mindenki megszokni a környezetet, ezért Andrásfalvára is jó néhány család visszajött".
Mikecs László írja nem csekély keserűséggel Csángók című könyvében, hogy "1888-ban a bukovinaiakat is elöntötte a megáradt Duna, tönkretéve ötévi munkájukat. Sokan el is hagyták az Al-Duna vidékét, s vagy Bukovinába mentek vissza, vagy a bácskai szerb és sváb falvakban széledtek szét. De még a víznél is nagyobb baj volt, hogy a bukovinaiaknak csak a falvak végei jutottak, mert a központi részeket az előttük kimosott svábok és tótok kapták". Szmik Antal írja 1896-ban, hogy "Gyurgyevó községet "magas területre telepítették át, Temes-Kubin mezőváros mellé, s az ott régen létezett Kevevára emlékére Székely-Keve névre keresztelték. Minden telepes kapott a községben 400 szögöl beltelket házépítésre, s azonkívül 10 hold szántóföldet. (...) Az egyes községekben az állam iskolákat építtetett. (...) Bonnáz Sándor volt temesvári püspök tett 50 000 forintos alapítványt a Székely-Kevén és Sándoregyházán építendő róm. kath. templom és paplak javára. (...) Itt a lakosság száma 3100 főre megy. Ezek kétharmada róm. katholikus vallású csángók, kik Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva s Fogadjisten községekből települtek át. A lakosság többi része bolgár, német és tót nemzetiségű. E község érdekében sokat fárad s buzgólkodik tisztelet- és becsülésre méltó fiatal lelkésze, Demele Ferencz, kinek a lakosság máris sokat köszönhet. Ő szervezett ott egy hitel-szövetkezetet, melynek működése a szegény népre nézve igen nagy jótétemény".
Hertelendyfalvára (Vojlovica), a Pancsova közvetlen közelében fekvő ármentesített telepre 1883 áprilisában 382 lélek jutott, s mint egy hivatalos jelentésben olvassuk, "a hertelendyfalviak kedvezőbb viszonyok között és jobb talajra helyeztetvén el, nemcsak hogy vissza nem mentek, hanem 2 ízben történt újabb bevándorlás által még 158 személlyel szaporodtak is". 1883-ban a faluban született 11 fiú és 11 leány, ugyanakkor elhalt 9 férfi- és 5 nőlakosa. Esküvő az évben egy sem volt. 1883 végén a telepes helység 548 lelket számlált. Az építkezéssel kapcsolatosan a helyzet az alábbi volt: a hertelendyfalvi székelyeknek a Marienfeldről áttelepített őstelepesek házai mögött folytatólagosan 146 házhelyet osztottak ki. (A székely telepesek 1883 szeptemberéig laktak Marienfelden.) 1883 végéig 125 ház épült fel teljesen, a többi pedig épülőfélben volt, mert a bevándorlók utolsó csoportja már novemberben érkezett, s a decemberi zord időjárás a házépítést igencsak akadályozta. A felépített házak fából készültek, s túlnyomórészt cseréppel voltak fedve, csak mintegy 10-15 volt szalmával fedett. A házépítéshez a kormánybiztos (alacsony áron, utólagos fizetéssel) 9188 szál deszkát és 10 876 darab lécet biztosított, ezenkívül 5 gyámoltalan családnak állami segéllyel építettek házat.
A hertelendyfalvi székelyek között 450 hold föld lett kiosztva, az őszi vetés szükségleteire pedig (holdanként 60 kilót számítva) több mint 270 métermázsa búza. A telepesek még 1883 őszén az összes kiosztott földterületet teljes egészében bevetették. Itt kell megjegyezni, hogy egy családra három hold föld jutott. Torontál megye hivatalos jelentésében olvassuk, hogy "a bevándorolt székelyeket egész évben élelmezni kellett, éspedig azért, mert az idő alatt, míg a mezei munka volna, házaikat voltak kénytelenek építeni, miután pedig házaik készen voltak, nem találtak olyan munkát, amely folytonosan foglalkoztathatta volna őket".
A hertelendyfalvi fiók-raktárból a lakosságnak 1883 folyamán 159,38 métermázsa lisztet, 19,15 métermázsa szalonnát és 10,41 métermázsa sót osztottak ki. Érdekes adat, hogy Hertelendyfalván 1883-ban 41 telepesnek volt kocsija és lova. Közvetlenül a szántóföldek kiosztása után a kormánybiztos 1200 forintot osztott ki kamat nélküli kölcsönként a lakosságnak. A tíz legszegényebb család között még külön 88 forint 22 krajcárt osztottak ki.
1883-ban a községben 84 tanköteles székely gyermek volt. A tanítást iskolaépület híján úgy oldották meg, hogy kibéreltek egy házat, és ideiglenes tanítót alkalmaztak. Vallásukra nézve a hertelendyfalvi székelyek 1883-ban kilencvennégy személy kivételével mind reformátusok voltak, és kezdetben a pancsovai református plébániához tartoztak. Szádeczky Lajos írja, hogy "az andrásfalvi református gazdák, mintegy 150 család, aratás végeztével szintén bejöttek Tomka Károly lelkészük vezetésével. Úgy, hogy őszre Andrásfalváról majdnem az egész református egyházközség áttelepedett Hertelendyfalvára".
Tűzeset csak egy volt a helységben: egy székely kunyhója kigyulladt, és a benne levő holmival elégett. A szalmából készült kunyhó, tűzoltó-felszerelés híján, menthetetlenül a tűz martaléka lett.
A telepesek egészségi állapota kezdetben nem volt épp a legkielégítőbb. A hivatalos orvosi jelentés szerint "a váltólázak makacsabbakká váltak, s több esetben vízvérűséget és vízkórt okoztak, úgyszintén sok esetét észlelhetni a hosszú lefolyású csorvás lázaknak is. Itt még októberben is csak keveset javult az egészségi állapot".
Nagy-Györgyfalvára (Sándoregyháza, Ivanovo) 1883-ban 799 székely telepes jutott. Ezek közül azonban (a kezdetben igen kedvezőtlen feltételek miatt) 112 személy vándorolt vissza, s később csak 4 telepedett be. 1883-ban a helységben 24 fiú és 28 leány született, ugyanakkor elhalt 20 férfi és 19 nő. A helység 799 létszáma 704-re csökkent.
1883-ban Nagy-Györgyfalván 14 esküvő volt. A telepeseknek 188 házhelyet osztottak ki, és 1883 végéig 167 házat építettek fel (ebből 101 vert falú volt, 66 pedig fából készült). Minthogy a kincstári szigeten található puhafa gerendák és szarufák készítésére nem volt alkalmas, a kormánybiztos 2117 gerendát és szarufát, valamint 8007 szál deszkát küldött ki nekik kedvező áron. A telepeseknek 434 hold földet osztottak szét, továbbá több mint 260 métermázsa búzát vetőmagnak. 1883-ban élelemmel is segítették a székelyeket. Az ottani élelmiszerraktárból az illetékesek 441,39 métermázsa lisztet, 21,50 métermázsa szalonnát és 39,01 métermázsa sót osztottak ki. A telepesek közül csak hétnek volt ott kocsija, lova. A szántóföldek kiosztása után a helységben 1800 forintot osztottak ki kamat nélküli kölcsönként, 10 szegény család pedig összesen 100 forintot kapott segélyként. Vallásukra nézve a telepesek ott valamennyien katolikusok voltak.
Az egészségi viszonyok valamivel kedvezőbbek voltak, tekintettel arra, hogy 1883 májusától ott egy tábori kórház működött. Kezdetben vérhas is előfordult, de néhány hónap leforgása alatt rendeződött a helyzet. A tábori kórházban egyébként 1883-ban 133 beteget vettek fel, közülük 7 meghalt. Szmik Antaltól tudjuk, hogy 1884 végén Nagy-Györgyfalván 199 család lakott 810 lélekkel. Bonnáz Sándor jelentős pénzadományt tett az ott építendő katolikus templom és paplak javára. A püspök iránti hála jeléül a helység 1888 őszén miniszteri engedéllyel a Sándoregyháza nevet vette fel.
1888 után (az árvíz után) már teljesen rendeződött az élet a három telepes helységben. A települések megerősödtek, megszerveződtek. Felépültek a templomok, megnyíltak az iskolák. Megindult az élet az új környezetben, új körülmények közepette. S mint Kóka Rozália írja, ekkor még valami történt: "Új etnikai csoport született: az al-dunai székelyek."


    

Belépés

Section categories

Keresés

Naptár

«  December 2017  »
HKSzeCsPSzoV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Our poll

Rate my site
Összes válasz: 82

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0