kovinkeve

Dunamenti németek, németül(Donauschwaben) az egykori Magyar Királyság és utódállamai élő német nyelvű népcsoport. Bajorországból,Schwaben és Württemberg tartományokból érkezett. 

A svábok elnevezése az egész Kárpát medencében elterjedt, a szomszéd népek nyelvében is. Az első telepesek nagyobb része Svábföldről – Schwabenből, Württengerből – érkezett,Ulmon át, hosszú dunai hajózás után.. Ennek a népcsoportnak a neve rögzült a Duna-medence valamennyi népének nyelvében, mint a török hódoltság felszámolása után érkezett német telepesek általános elnevezése.

Több mint ezer éve élnek németek a Kárpát medencében, azonban a török kiűzése – egy egészen új szakasz kezdődött életükben. Munkaerőre volt szükség, s ezért a szervezett telepítést a 18. században három szakaszban végezték.

• Az első szakasz (1682 174o) főként III. Károly király idején. Elsősorban a földesúri magánbetelepítések időszaka ez.

• A második szakasz Mária Terezia (1740-1780) uralkodása idején. A földesúri betelepítés helyett egyre inkább a kamarai telepítés időszaka. A telepeseknek biztosított kedvezmények (építkezési segély, több évi adómentesség) terén túltesz a magánbirtokosokon is. Mária Terezia a betelepítés meggyorsítására 1762-ben rendeletet adott ki, ami a hétéves háború után újabb tömegeket indított el, főként Elzász-Lotaringia területén, Badenban, Luxemburgban és a pfalzi tartományban. Az ún. teréziánus telepesek már szinte kizárólagosan a déli határvidéken állapodtak meg.

• A harmadik szakaszt II. József 1782. évi pátense vezette be. Ennek nyomán főleg Pfalzból, a Saar vidékről, Frankfurt és Mainz körzetéből, Hessenből és Württenbergből jöttek telepesek, zömmel ismét csak a déli kamarabirtokokra, kisebb számban máshová is

Délvidék 1716-ban szabadult fel a törökök alól. Pancsova a határőrvidék központjává vált. A Temesi bánság lakosságát a többságben levő szerbek, németek, románok és szerbek mellett, a kisebbségben levő magyarok, szlovákok, bolgárok, franciák, olaszok és spanyolok tették ki.

A Duna menti réti földek betelepítésének kérdése már az 1850-es években felvetődött. Bécs ezeket a földeket a hatvanas években a határőröknek kínálja fel, de a határőrvidék lakosai nem fogadják el a kínálatot, ismervén a folyó erejét és annak gyakori kiöntéseit. Ekkor a császár1868. október 13.-án határozatot hoz a réti földek státusának rendezéséről.

Az aldunai réti földeken, a Titeltől Temeskubinig terjedő területeken, az egykori Máriaföldön, megkezdődtek az 1865-69. években a tömeges betelepítések. Így kerül sor állami telepítés formájában a titeli és bánáti ezred területén Eisenheim, Rudolfsgnad, Königsdorf, Albrechtsdorf, Gizellaheim, Gyurgyevó, Ivanovo és Marienfeld

Az áradások sorozata 1869. és 1876. közötti években azonban elsöpörte a csak részben elkészített dunai töltéseket és az új telepeket, többek között Marienfeldet is.

Hertelendyfalva őslakosai (Nagy György kormánybiztos emlékirataiban 500 németet és 566 szlovákot említ) az árvízkárosult Marienfeld lakói voltak, ezért tekintik Marienfeldet Hertelendyfalva előtelepének.

A telepesek 1869. óta vezetik anyakönyveiket, miszerint a lakosság többsége hajdusicai evangélikus szlovák vagy német. Kisebb számban vannak más községből származók is: Kovačica, Lalić Pivnjica, Pazova, Gložanj, Padina, még kisebb számban Nógrád, Nyitra és Trencsén megyékből. A német telepesek kisebb része Württemberg, Goldstein Pfalz tartományból való.

Miután az árvizek folyamán Marienfeld megsemmisült, a lakosok Pancsova és Tárcsó (Starčevo) közötti út mentében, a vojlovicai erdő melletti ármentes területet kapták, ahová 1882-83. között bukovinai székelyek is telepedtek.