kovinkeve

Vasárnap, 2017-06-25, 1:19 AM

Welcome Vendég | RSS | Main | nandorfehervari csata | Registration | Login

     

           

Nándorfehérvár ostroma:

A török ostromárkok és ütegek eközben egyre közelebb jutottak a falakhoz. Az ostromlók időnként egy-egy rohammal is próbálkoztak, hogy a rombolt falszakaszt elfoglalják, vagy a védőket akadályozzák a törések kijavításában. Ezek a próbálkozások rendre sikertelenek maradtak, sőt a vár tüzérei jelentős veszteségeket is okoztak a támadóknak. Július 20-án egy jól célzott ágyúlövés még Karadzsa beglerbéget is széttépte. Az ostrom vezetését a szultán vette kezébe. Elrendelte a város folyamatos ágyúzását mely több mint 30 órán keresztül tartott. Eközben a gyalogságot gyülekeztették, előrevonták, és felkészültek a rohamra.

Az ostrom vázlata

21-én délután indult meg az általános támadás, de a védők helytállása rendre visszavetette a törököket a falak alól. Nagy veszteségeket szenvedtek, de a visszavonulók helyét pihent erők foglalták el, és minden kezdődött elölről. Késő délutánra a védők már kifáradtak, és a törököknek kétszer is sikerült betörniük a városba, ahonnan ekkor még kiszorították őket. Négyórás ostrom után hatoltak be az első jelentős csoportjaik a városba. A védők a fal bástyáiba és a fellegvárba vonultak vissza. A törökök elözönlötték a várost, és hamarosan feljutottak az alsóvár falaira is. Miután elfoglalták a kaput, sikerült bejutniuk a fellegvárba vezető kapu előtt elterülő piactérre.
Hunyadi nem engedte felhúzni a felvonóhidat, mert ütőképes nehézlovassága a kapu mögött állt, készen a kirohanásra. A felvonóhíd két oldalán húzódó kettős fal mögött kénes rőzsekötegeket halmoztak fel, hogy az éj leszállta után legyen mivel megvilágítani a területet. Szilágyi az értékeket lehordatta a vízivár kikötőjébe, hogy szükség esetén Zimonyba menekíthessék. Ezzel együtt a védők egy része felkészült a vízivár védelmére, ha esetleg a fellegvár elesne. A falakért elszánt harc folyt. Alkalmas pillanatban megnyílt a vár kapuja, és a piactérre zúdult Hunyadi lovassága. A gyalogosok eközben véres kézitusát vívtak a felvonóhíd megtartásáért, hogy a lovasság vissza tudjon vonulni. Lassan alkonyodott, és a törökök bejutottak a belsővár előtt húzódó kettős fal közé. Kritikussá vált a helyzet, hiszen a második fal elestével a fellegvár is elveszett volna. Ekkor történt, hogy az egyik bástyán a törökök megvetették a lábukat, és az egyik termetes janicsár zászlót emelt a magasba. A látvány feltüzelte a törököket, és a védők tudták, hogy a zászló nem maradhat a bástyán. Dugovics Titusz, a Vas megyei vitéz rohant a zászlótartóra, de amikor megérezte, hogy nem bírhat vele, inkább átkarolta, és vele együtt a mélybe vetette magát.

Dugovics Titusz

Dugovics Titusz önfeláldozása (Wagner Sándor festménye)

Nyolc óra körül besötétedett, ami rövid szünetet hozott a harcokban. A védők felkészültek az éjszakai harcra. A kénes rőzsekötegek megvilágították a falakat, a lángoló házak vöröses fénybe vonták az utcákat. Hunyadi ismét merész tervet eszelt ki. Üzenetet küldött a keresztes táborba és Zimonyba, hogy a harcképes erők keljenek át a vízivároshoz, és álljanak készen a török oldalba támadására. A sötétség leple alatt ez sikerült is, anélkül hogy a törökök ezt észlelték volna. Eközben az ostromlók friss erőket hoztak a fellegvár falaihoz. Fél tíz körül felbukkant az égen a Hold, hogy azután sápadt fénye hajnalig világítson. Megkezdődött a roham, és a kettős fal közét megtöltötte a török gyalogság tömege. Hunyadi ekkor parancsot adott, hogy kénbe és olajba mártott lángoló rőzsekötegeket szórjanak a törökök közé. A tűz hamar belekapott az ostromlók ruhájába, hatalmas pánikot keltve. Ekkor ismét megnyílt a kapu, és kiözönlött a lovasság. Hamarosan sikerült kiszorítani a törököket a piactérről, és a harc immár a város utcáin folytatódott. Ekkor kapcsolódtak a harcba a keresztesek a víziváros felől. Kapisztrán meghagyta nekik, hogy harc közben hangosan kiáltsák Jézus nevét, hiszen máskülönben a város sötét utcáin nem lehetett volna megkülönböztetni a barátot az ellenségtől. A törökök hamarosan azt tapasztalták, hogy elszánt keresztény harcosok töltik meg az utcákat, akik kemény küzdelemben szorították ki őket a városból.

Felvirradt július 22-e. A vár árkaiban és a város utcáin mindenütt török gyalogosok véres teteme hevert. A védők a város romos falainál álltak, velük szemben a sáncokban a megtépázott török gyalogság húzta meg magát. A délelőtt feszült várakozással telt el. II. Mehmed és Hunyadi a következő lépésen gondolkodtak. Karadzsa beglerbég két héten keresztül készítette elő a döntő rohamot. Amikor július 20-án elesett, nem volt olyan, aki hirtelen át tudta volna venni a feladatát. A gépezetet a saját lendülete vitte tovább a cél felé, mely a vár elleni döntő roham volt. A szultán nem akart beleavatkozni az eseményekbe, mert bízott a roham sikerében. Valószínűleg felmerült a kudarc lehetősége is, és tudta, hogy akkor új parancsnokot kell kinevezni, új tervet kell kidolgozni, újra kell szervezni az ostromot. A július 21-i támadásra hatalmas erőket koncentrált, de mégsem sikerült elfoglalnia a várat. 22-én délelőtt azután elérkeztek azok az órák, melyekre az ostromlók nem készültek fel. El kellett dönteni, hogy folytassák-e a módszeres ostromot, vagy inkább a várbeliek kiéheztetésével próbálkozzanak.

Hunyadi is nehéz döntés előtt állt. A védők kimerültek, és a törökök még mindig jelentős erőfölényben voltak. Csak idő kérdése volt, hogy pihentessék és újraszervezzék a gyalogságukat egy újabb rohamra. A keresztesek dolgában is bizonytalan volt, hiszen a legjavát már kiválogatta, s ha a Száva túlpartján maradt tömeg nem kap feladatot, hamarosan felbomlik és elszéled. A vár védőinek megparancsolta, hogy senki nem hagyhatja el az őrhelyét, Kapisztránt pedig a keresztes táborba küldte, valószínűleg azért, hogy a rendet fenntartsa. Ott már lelkes tömeg várta az érkezését, amely az éjszakai sikert a török fölötti győzelem előjelének látta, és nem akart kimaradni a következő összecsapásból. Ezt a vágyat nem kis részben az is motiválta, hogy a táborban főleg a legszegényebb emberek maradtak, akik mindenáron részesülni akartak a várható hadizsákmányból is.

A délelőtt tétlen várakozással telt el. Fáradt csönd ülte meg a romos vár környékét, ellenben a keresztes tábor egyre hangosabb volt a harcvágytól. Kapisztrán végül úgy döntött, hogy megpróbálja lecsillapítani követőit egy kis demonstrációval, mely már korábban is hatásosnak bizonyult. Néhány nappal korábban ugyanis a szultán a védők megfélemlítésére hatalmas tüzeket rakatott, melyek megvilágították a szélesen elterülő tábort. Erre válaszul Kapisztrán minden keresztessel tüzeket gyújtatott a Zimony alatti síkon, mire az szinte lángtengernek hatott. A szultán nem akart adósuk maradni, ezért a következő este hangos zeneszó uralta a síkot, mire a keresztesek éjfélkor olyan éktelen zajongásba kezdtek egészen reggelig, hogy az elnyomott minden más hangot, napfelkelte után pedig zászlókat lobogtattak és mulatoztak.

22-én Kapisztrán a Száva és a Duna között fekvő földnyelvre vezette híveit. Ott földbe tűzette zászlaját, és a tömeg éktelenül gyalázni kezdte a túlparton táborozó ázsiai lovasságot. Ezt látva, a várból kiszökött öt íjász, és elfoglalt a török balszárny közelében egy kis magaslatot. A törökök nem gondolták, hogy ez komoly veszélyt jelentene számukra, de odaküldtek egy lovascsapatot, hogy elkergesse őket. Az íjászok azonban megvédték a dombot, sőt a városfal mögül egyre több keresztes csatlakozott hozzájuk. A törökök újabb csapatokat küldtek ellenük, azonban még mindig nem tartották veszélyesnek a dombnál védekező csapatot. Kapisztrán mikor ezt látta, gyorsan átkelt a Száván, hogy visszaparancsolja a harcolókat, de alig ért partot, tömegesen borultak a lábához, és kérlelték, vezesse őket rohamra. Kapisztrán az isteni akaratot érezte e pillanatban, és rábólintott a kérésre.
A túlsó partról tömegek keltek át, és hamarosan több tízezer fős keresztes had sorakozott mögötte. Hat óra előtt Kapisztrán magasra emelte keresztjét, és jelt adott a támadásra. A keresztesek az anatóliai had táborára és az előtte húzódó sáncokra zúdultak. A Kapisztrán által vezetett csapat tulajdonképpen átkarolta a török harcrendet, hiszen a Száva felől támadott, melyre a balszárny támaszkodott. A nem várt irányból jövő, meglepetésszerű támadás pánikot keltett a törökök soraiban, akik sorra adták fel az ostromlövegek sáncait.

Ekkor már Hunyadi is bekapcsolódott a harcba. Katonái a keresztesekkel együtt rohanták meg a sáncokat, lovassága pedig a szpáhikat kergette el. A keresztesek egy része az elfoglalt sáncokban maradt, a többiek a török tábort pusztították. Kapisztrán arra biztatta őket, hogy gyújtsák fel a sátrakat, ugyanis attól félt, hogy a gazdátlan holmik zsákmányolásra csábítják embereit. Amikor a szultán átlátta a helyzetet, úgy döntött, hogy testőrségével az előrenyomuló keresztesek hátába kerül, és szétszórja őket. Hunyadi nem hagyta cserben Kapisztránt, hanem lovasságát harcba vezetve biztosította visszavonulásukat a sáncokba.

Eközben Hunyadi gyalogosai, főleg azok, akik a harci szekereken már gyakorlatot szereztek az ágyúk kezelésében, a sáncokban talált kis űrméretű ágyúkat a rájuk támadó törökök ellen fordították. Fergeteges tüzükkel visszaszorították a török lovasság többszöri ismételt rohamát is. Szilágyi parancsára a vár nagy űrméretű ágyúi is lőtték a török lovasság csoportjait, hatalmas pusztítást okozva közöttük. Eközben mások a nehéz ostromlövegeket tették használhatatlanná azáltal, hogy a gyújtólyukakat beszegezték. Ezeket ugyanis nem használhatták a török ellen, mivel a nehéz gerendaágyazatban (ládában) fekvő, több mázsás csövek a vár felé voltak irányozva. Megfordításukhoz különleges csigás emelőállvány kellett volna, és a gerendaágyazatot is át kellett volna építeni.

A szultán háromszor indított rohamot a sáncok ellen de hasztalanul. Végül már csak abban a 6.000 lovasban bizakodott, akik akkor tértek vissza a portyázásból, de hiába. Ekkor maga is megsebesült, testőrei eszméletlen állapotban vitték hátra. Az est közeledtével a törökök táborukat visszahagyva megkezdték az elvonulást. Hunyadi, miután az ostromágyúkat beszögeztette, s a sáncokban talált eszközöket és készleteket felgyújtatta, visszavonult a várba.

Július 23-án reggel az elhagyott török tábor képe fogadta a győzteseket. A szultán serege ekkor már úton volt Szófia felé, ahol sikerült rendbe szedni a megvert hadat. "...ő, aki sok kürt és sok dob hangjának kíséretében nagyon is vidáman jött, szomorúan, az új csendjének leple alatt, gyalázatosan futott el" - írta a szultánról Thuróczy János krónikája. Ilyen méretű győzelmet addig soha nem aratott keresztény sereg a szultáni haderő felett, s legközelebb is csak Bécs 1529., majd 1683. évi ostrománál fordult elő hasonló. Hunyadi azonban jól felismerte a győzelem korlátait: tudta, hogy kiképzetlen kereszteseit az első török visszacsapás megsemmisítené. Ezért nem vállalkozott a megfutamodott oszmán sereg üldözésére, majd pedig az emiatt elégedetlenkedő keresztes csapatokat feloszlatta.

A csata után:

Kapisztrán a keresztény holtak eltemetéséhez látott. A török holttesteket többnyire a folyóba szórták. Hamarosan érezhető volt a fegyelem lazulása. Sokan kutakodtak a csatatéren zsákmány után, sőt még az elesett törökök sírjait is kirabolták, a holttestek darabjait vadállatok prédájául hagyták. Hamarosan újult erővel ütötte fel a fejét a pestis. Hunyadi augusztus 4-én kapta meg a fertőzést. Zimonyba vitette magát, ahol Kapisztrán János egy héten keresztül ápolta és vigasztalta a lelkét. Mikor érezte a vég közeledését, magához kérette hű barátait, Vitéz Jánost és Szilágyi Mihályt, akik szomorú szívvel nézték, amint a törökverő hős örökre lehunyta szemét.

Végkövetkeztetés:

Kétségtelen, hogy a csata kimenetelét Kapisztrán János és keresztesei döntötték el. Annak ellenére, hogy a források egyöntetűen amellett foglalnak állást, hogy a keresztesek rohama Hunyadi határozott tiltása ellenére bontakozott ki, katonai szemmel nézve az eseményeket sokkal inkább arra kell gondolnunk, hogy Hunyadi zseniális terve hozta meg a győzelmet. Az öt keresztes íjász és a többiek, akik követték őket, nem egyszerűen egy dombot foglaltak el a törökök bosszantására, hanem egy hídfőállást, melynek fedezetében átkelhetett a több tízezer keresztes. Az átkelés ténye fölött is csak elsiklunk, pedig alaposabban belegondolva be kell látnunk, hogy ennek előkészítése és sikeres végrehajtása komoly szervező, irányító munkát követelt. Hirtelen ötlettől vezérelve, esetleg úszva kelhettek volna át a Száván, azonban a partváltás után nem valószínű, hogy képesek lettek volna rohamozni. Az a tény, hogy az elfoglalt ágyúkkal lőtték a törököket, azt feltételezi, hogy a sáncok ellen induló rohamcsoportokban tüzérek is voltak. Ez szintén megkérdőjelezi az események véletlenszerűségét, sokkal valószínűbb, hogy egy haditerv része volt.

A nándorfehérvári győzelem megtörte a török terjeszkedés lendületét, hiszen Magyarország ellen hat és fél évtizeden keresztül nem vezetett a szultán hadjáratot.

 


         

Belépés

Section categories

Keresés

Naptár

«  Június 2017  »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930

Our poll

Rate my site
Összes válasz: 79

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0